About Us

Közzétéve : 28 augusztus 2013, 16:52 CET

Szerző : Morten Vestberg

Kapcsolat : Morten Vestberg

Emberi jogok

Az Egyesült Nemzetek Globális Megállapodásának aláírásával 2003-ban a LEGO Csoport nyilvános felelősségvállalást tett az emberi jogok, a munkavállalói jogok, a környezetvédelem és a korrupcióellenesség mellett.

A LEGO Csoport csapata komolyan veszi ezt az elkötelezettséget, és folyamatosan teszünk azért, hogy működésünknek szerves részét képezze az emberi jogok tiszteletben tartása. Ezáltal hűek maradunk a vállalati értékekhez, valamint megfelelünk azoknak a társadalmi elvárásoknak is, hogy felelősségteljes üzletmenetet folytassunk a működésünk és döntéseink által befolyásolt embereket illetően.

Teljes értékláncunkban számos emberi jogra vagyunk hatással. Azáltal, hogy szisztematikusan felmérjük az emberi jogokra gyakorolt hatásunkat, megtesszük az első lépést azon területek azonosítására, amelyeken a legnagyobb hatást tesszük, és amelyekre összpontosítani szeretnénk erőforrásainkat. Bár ez folyamatos fejlődést jelent, sikerült már azonosítani bizonyos területeket, pl. a gyermekek fejlődéshez való jogát, valamint a munkavállalók biztonságos és egészséges munkakörülményekhez való jogát studjon meg többet a társadalmi felelősségvállalásról, Code of Conduct. amelyek mindegyike rendkívüli fontossággal bír számunkra.

A gyermekek jogai

Az emberi jogokkal kapcsolatos törekvéseink részeként különösen nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekek jogaira.

Támogatjuk az Egyesült Nemzetek Gyermekek Jogairól Szóló Egyezményét, és a tőlünk telhető legtöbbet megtesszük annak érdekében, hogy a gyermekek jogait működésünk és a részvényeseinkkel folytatott párbeszéd minden szakaszában tiszteletben tartsuk és tudatosítsuk. Emellett támogatjuk a Children’s Rights & Business Principles elnevezésű kezdeményezést, amelyet az Egyesült Nemzetek Globális Megállapodása, az UNICEF és a Save the Children nevű szervezet vezetett be, és amely meghatározza, milyen felelősség hárul a vállalatokra a gyermekek jogaival kapcsolatban. 

Törekvéseink fontos elemét jelenti, hogy miként fejlesztünk [olyan termékeket, amelyek mind online, mind offline biztonságosak]. Tudatában vagyunk annak, hogy a gyermekek több időt töltenek online játékokkal, így a gyermekek védelemmel és biztonsággal kapcsolatos jogainak támogatására irányuló elkötelezettségünk az online világra is kiterjed. Cégünk marketinggel kapcsolatos normái meghatározzák a gyermekek magánéletének és adatainak védelmére, a közösségi platformokon folytatott kommunikációra és termékeink reklámozására vonatkozó álláspontunkat.